Menü Bezárás

Személyi jövedelem adóval kapcsolatos kérdések

Adózási Archívum

Ezen az oldalon már lezárt kérdéseket találsz. Kérlek, további kérdéseket itt NE tegyél fel, mert nem tudom őket nyomon követni, és így itt biztosan nem kapsz választ.

A kérdésednek minden esetben nyiss új témát, ne egy másikhoz hozzászólva tedd fel. Ha nagyon releváns és kapcsolódó a kérdésed egy korábbihoz, vagy azzal kapcsolatban kérdeznél, akkor az új kérdésnél linked be ezt a releváns, korábbi adó kérdést.

Adózási kérdést feltenni, csak és kizárólag ezen az oldalon, az erre a célra létrehozott űrlapon tudsz:

Itt kérdezhetsz

59 Comments

  1. Suller Éva

    Kedves Ágnes!

    2006 évben élettársammal közösen vásároltunk egy lakóingatlant, az ő nevén volt ekkor egy másik ingatlan 100%-ban (ajándékozás útján) az én nevemen 50 %-ban egy másik ingatlan (öröklés révén). Azóta is élettársi kapcsolatban élünk, valamint egy gyermekünk született 2009-ben.
    A 2011-es adóbevallásnál a lakáscélra felvett hiteltörlesztéssel kapcsolatos kedvezményt igénybe tudjuk venni, az eredeti 5 év már letelt, de a tájékoztató azt írja, hogy minden olyan további évben igénybe vehető, ha van családi pótlékra jogosult gyermek.
    Megelőlegező kölcsönt nem igényeltünk, (nem tudom milyen jogosultsági feltételek kellettek hozzá), nem “ígértünk” akkor két gyermeket, azóta nem házasodtunk össze, lakástulajdonunk is volt, a (tavalyi) törlesztési időszakban pedig már családi pótlékra jogosult gyermekünk volt.

    Várom kedves válaszát!
    Türelmét és segítségét megköszönve: Suller Éva

  2. PapAgi

    Kedves Éva!

    Te vagy az élettársad igénybe veheti (megosztani nem lehet) 2011-re a lakáscélú hitel törlesztésére vonatkozó adókedvezményt, mivel a törlesztés időszaka alatt lett családi pótlékra jogosult gyermeketek.
    Ezt támasztja alá az Apeh által kiadott állásfoglalás is:

    PM Jövedelemadók főosztálya 11806/2007; APEH Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási főosztály 1559376646

    Üdv,

    Pap Ágnes

  3. Noska Julianna

    Kedves Ági!

    Én 56 éves vagyok, magamnak könyvelem a vállalkozásomat, amit a főállásom mellett csinálok.

    Kérdezni szeretném, hogy az internet költsége anyagöltség-e vagy egyéb költség az egyszeres könyvelés szerint? Én az egyéb költséget tudom, de van aki mint telekommunikációs költség az anyagba könyveli be.

    A másik kérdésem az lenne, hogy a lányomnak lejár a gyes márciusban, utána felvenném 4 órába dolgozni. Tudom, hogy már nincsen start kártya, de igénybe tudok-e venni kedvezményt a szociális járulékból, (ami ha jól tudom 27%), ha gyesről visszatérő személyt alkalmazok?

    És az adó kedvezmény a létszám bővítés miatt még 2012-ben is él?

    Köszönöm a válaszodat!

    üdv:

    Julianna

    • PapAgi

      Kedves Julianna!

      Én az internetet egyéb költségként könyvelném.

      A lányod 2012-ben, mint gyesről visszatérő kismama ún. Start Bónusz Kártyát válthat ki.

      Így ha őt foglalkoztatod, akkor a foglalkoztatás első évében a fizetendő szociális hozzájárulási adó bruttó bér, maximum a minimálbér másfélszeresének a 27 százalékával csökken.

      A létszámbővítéssel kapcsolatos adókedvezmény 2012-ben nem változott.

      Üdv,

      Pap Ágnes

      • Noska Julianna

        Kedves Ági!

        Köszönöm szépen a válaszodat!

        Az lenne még a kérdésem, hogy most vettem észre, ahogy ellenőriztem a tavalyi számláimat, hogy egy készpénzes megnevezés helyett a számlára azt írtam, hogy átutalásos,ezt hogyan lehet kijavítani?

        Köszönöm szépen a segítségedet!

        üdv:
        Julianna

        • PapAgi

          Kedves Julianna!

          Nem gond, hogy átutalásos számlát állítottál ki kp-s számla helyett. Nem kell vele csinálnod semmit.

          Teljesen életszerű, hogy arra számítasz, hogy egy számládat utalással fog a partner fizetni, de mégis kp-t kaptál.

          Üdv,

          Pap Ágnes

  4. Biró Viktória

    Szia Ági!
    Egy olyan kérdésem lenne, hogy külföldi online kaszinóban szerzett nyeremény hogy adózik? Magánszemélyként lehet -e ilyet szerezni vagy nem?

    Előre is köszi: Biró Viki

    • PapAgi

      Kedves Viki!

      Egy magyar magánszemély külföldről származó jövedelmének adóztatása nagyon komplex kérdéskör. Vizsgálni kell, hogy pontosan melyik országból jön a jövedelem. Azzal az országgal Magyarországnak van-e kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye. (Ez egy külön jogszabály, ami az adott külföldi ország és Magyarország fogadott el) Ha igen, akkor ez az egyezmény mint mond arra a típusú jövedelemre. Ezért magát a nyereményt is alaposan meg kell vizsgálni, hogy milyen típusú volt a játék.

      Adófizetési szempontból a legrosszabb verzió adózását adom meg. Ha ezt alkalmazzátok, akkor biztos, hogy nem köt bele az adóhivatal:

      A megszerzett jövedelem (=bevétel-költség)egyéb jövedelemnek minősül, így része lesz az összevont adóalapodnak (összeadódik minden más jövedelmeddel, mint pl. munkabér) és 16% szja-t kell utána fizetned.
      Mivel a jövedelem külföldről jött és nincs a magyar jogi értelemben vett kifizető, ezért a 27% egészségügyi hozzájárulást is neked kell megfizetned.

      Fontos! A kaszinóban elszenvedett nyereség nem minősül költségnek.

      Üdv,

      Ági

      • Biró Viktória

        Nagyon köszönöm a választ! Egyébként nem rólam van szó! Nagyon jól körbejártad a kérdést és jól érthető a válasz! Köszi mégegyszer!

        Szép napot: Biró Viki

  5. Tibor

    Kedves Ágnes,

    2011-ben március 1-ig voltam munkaviszonyban utána főállású EVA-sként dolgoztam.
    Hány hónap adójóvárást ill. hány hónap súlyos fogyatékossági kedvezményt állíthatok be az SZJA-ba.

    Köszönettel:
    Tibor

    • PapAgi

      Kedves Tibor!

      Az adójóváírás a 2 munkaviszonyban töltött hónapra jár, ha kaptál bért.
      A személyi kedvezmény pedig azokra a hónapokra jár, amire van fogyatékossági igazolásod, tehát akár mind a 12 hónapra.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  6. Tibor

    Kedves Ági!

    Hát igen, én 3 hónappal számoltam volna mindkét esetben, mivel márciusban 1 napot dolgoztam.

    Köszönöm a segítséget!

    Tibor

  7. Melinda

    Kedves Ági,
    2005 szeptemberében CHF alapú lakáshitelünkkel egyidőben lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsönt (építés) vettünk fel (2 gyermek). 2009-ben megszületett az első gyermekünk tehát családi pótlékra jogosulttá váltunk. Jár-e továbbra is az adójóváírás a lakáshitelből? Ez részben megelőlegező kölcsönnek minősül? Köszönettel
    Melinda

  8. Biró Viktória

    Szia Ági!

    Az SZJA-val kapcsolatban még lenne két kérdésem.

    1. 2006. augusztusában vettünk egy családi házat. Az erre felvett hitelre eddig igénybe vettük a lakáshitel utáni adókedvezményt. A hitellel egyidejűleg igénybe vettük a fiatalok otthonteremtési támogatását (ami, csak a szocpol. fele). Kérdés: idén is igénybe vehetjük- e ezt a kedvezményt? Látom, hogy az előző kérdésbe betettél egy jogszabályi hivatkozást, de nekem az alapján se világos! (lehet, hogy én vagyok az értetlen)

    2. A tavalyi évben a magánnyugdíjpénztárból származó reálhozam adóköteles-e vagy sem? Én úgy emlékeztem, hogy nem az, sőt ha az önkéntes pénztáramba utaltatom igénybe vehetem utána a 20 %-os kedvezményt is, de Az önkéntes biztosító által kiküldött papíron az szerepel, hogy egyéb jövedelemnek minősül és adóköteles! Mi az igazság?

    Köszi: Viki

    • PapAgi

      Kedves Viki!

      Lakásépítési kedvezmény:

      Szerintem a hivatkozott Apeh cikk
      1.)pontja alapján nem jár már az adókedvezmény, mert nem megelőlegező kölcsönt vettetek fel.
      2.) pontja alapján sem jár nektek az adókedvezmény, mert jogosultak voltatok a lakásépítési kedvezményre, csak nem éltetek vele.

      Mivel itt nem kevés pénzről van szó, érdemes kérni egy állásfoglalást az Apehtől, hátha máshogy minősítik ezt a kérdést, mint én.

      Magán nyugdíjpénztári reál hozam:

      Ha jól értem, akkor azt kérted, hogy magán nyugdíjpénztárából az államiba történő átlépéskor a neked járó reálhozamot az önkéntes nyugdíjpénztárba utalják?

      Ha igen, akkor ez nem egyéb jövedelem, hanem olyan, mintha Te fizettél volna be, amire adókedvezmény jár.
      Telefonon mindenképp felhívnám az önkéntes nyugdíjpénztárat, hogy adjanak jó adóigazolást.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  9. Varga Zsolt

    Tisztelt Pap Ágnes!

    Egy kérdésem lenne:

    Ha magánszemélyként versenyt szerveznék egy hónapban egyszer, melynek van nevezési díja, példa kedvéért öt ember nevez(5 x 500 Ft=2.500Ft), és a verseny győztese kap 2.000 Ft-ot, a fennmaradt 500 Ft marad nálam mint szervezési díj, a kérdésem az, hogy a fennmaradt összegből adóznom kell e, ha igen akkor hány %-os adó terheli?

    Köszönettel és üdvözlettel:

    Varga Zsolt

    • PapAgi

      Kedves Zsolt!

      Ha rendszeresen, üzletszerűen szervezel versenyeket, akkor ezt nem teheted meg magánszemélyként, hanem valamilyen vállalkozási/szervezeti formát kell választanod. És a választott vállalkozási formára vonatkozó szabályok szerint fogsz adózni. Ez független attól, hogy van-e főállásod.

      Arra nincs pontos definíció, hogy mi minősül rendszeresnek és üzletszerűnek, de a hatóságok pillanatok alatt átminősíthetik a tevékenységedet és követelhetik rajtad az elmaradt adókat.

      Ha tényleg összesen csak havi 500 Ft nyereséget realizálnál, akkor a magán véleményem szerintem ez olyan kicsi tétel, hogy kár vele bármit is csinálni.
      Ha valami nagyobb horderejű dolgot tervezel, akkor érdemes leülni egy szakemberrel, hogy részleteiben átbeszéljétek, hogy miben gondolkodsz, és hogyan érdemes belevágnod.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  10. Noska Julianna

    Kedves Ágnes!

    A következőben kérném a véleményedet:

    Ha én április 1-től felvenném a lányomat dolgozni 4 órában miután lejárt a gyes számára, és megadnám az elvárt béremelést részére, akkor élhetek a 27%-os szociális hozzájárulási adóhoz kapcsolódó kedvezménnyel?

    Ezt igénybe vehetem együtt a Start Bónusz kártyával is?

    Köszönöm szépen,

    üdv:

    Julianna

    • PapAgi

      Kedves Julianna!

      Az elvárt béremelés azokra a dolgozókra vonatkozik, akik a 2012-es adó jogszabályok változása és az adójóváírás megszűnése miatt kevesebb a nettó fizetést kapnak, mint előtte.
      Mivel Te még csak ezután fogod felvenni dolgozni a lányodat, nincs folyamatos foglalkoztatás, nincs korábbi bér, amit az elvárt szintre tudnál emelni.
      Tehát a kedvezmény logikailag nem jár neked.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  11. macsek

    Kedves szakértő!
    Olyan kérdésem lenne, ha anyósom nyugdíjas, és nyert egy nyereményjátékon egy kb 25000 Ft értékű nyereményt, aminek az adóját ő fizeti, akkor mi a teendője?
    Azt tudom, küldenek csekket, befizeti.
    Kell adóbevallást is készítenie?
    Köszönöm a válaszát előre is:
    macsek

    • PapAgi

      Kedves Julianna!

      Ennyi információ kevés a válaszhoz. Sokféle nyereményjáték, ajándéksorsolás létezik más-más adózási vonzattal.

      Kérlek, hogy pontosan add meg a körülményeket. Mik voltak a játék szabályok, kitől-mit nyert az anyósod? Honnan tudjátok, hogy ő az adófizetésére kötelezett? Milyen tájékoztatást kaptatok attól, akitől nyerte stb.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  12. Anita

    Kedves Ági!

    Egy ismerősömnek az édesanyja meghalt. A megörökölt házat, nem adták el, hanem a testvére 5millió Ft-tal megváltotta.
    A kapott pénzből egy éven belül házat vett.
    A kérdésem az lenne, h be kell e vallani? És hogy ha igen, akkor melyik sorba kell beírni?

    Előre köszönöm a válaszát!
    Anita

    • PapAgi

      Kedves Anita!

      Az ingatlan értékesítésből származó jövedelmet a 161-es sorban kell bevallani a 2011-es szja bevallásban.
      Itt a bevétel az 5 millió Ft. Költség a hagyatéki eljárásban meghatározott ingatlan értékből az ismerősödre eső rész, illetve más egyéb ktg-et is figyelembe lehet venni, ha felmerült.

      Ha még marad fent jövedelem, miután a bevételből levonásra került az összes ktg, akkor kell egyáltalán vizsgálni ennek a felhasználását. Valószínűleg ez max csak egy nagyon pici összeg lehet.

      Ekkor kitöltendő a 208-210. sor attól függően, hogy 2011-ben vagy 2012-ben vásárolta meg az ismerősöd a másik házat. Majd az itt kiszámított adó összegét kell beírni a 65.sorba.

      Üdvözlettel,

      Pap Ágnes

  13. Jánossi Tamás

    Kedves Ágnes!

    A következőben kérném a segítségedet:>>>

    Családi gazdálkodóként szeretnék személygépkocsit vásárolni.Jól gondolom, hogy ezt mint cégautót be lehet tenni a családi gazdaságba?Ha igen, milyen elszámolási módja van, és milyen adókötelezettséggel jár együtt?

    Köszönöm szépen:

    Tamás

    • PapAgi

      Kedves Tamás!

      Elszámolható költségek:

      Értékcsökkenés
      Személygépkocsi vásárlásakor csak a beszerzés évében számolhatsz el écs-t. Az elszámolt összeg max a bevételed 1%-a lehet, de max a beszerzett személygépkocsi értékének a 10%-a.

      Használat, üzemeltetés
      Választhatsz, hogy tételes költségelszámolással vagy átalányban számolod el a költségeket.

      Tételes ktg elszámolásnál:
      útnyilvántartást kell vezetni, amiből kiderül, hogy mennyi a gazdasági tevékenység érdekében felmerülő utak és magánhasználat aránya. Gyűjteni a felmerülő ktg számlákat, amelynek a gazdasági tev.arányában számolhatóak el.

      Általány:
      Útnyilvántartás vezetése nélkül elszámolható: havi 500km út
      Ilyen esetben a kormányrendeletben meghatározott norma szerinti üzemanyag-mennyiséget is figyelembe véve az üzemanyagköltséget, továbbá kilométerenként 9 Ft általános normaköltséget lehet elszámolni.

      Cégautó adó
      Ha elszámolsz écsét vagy tételes költségelszámolás választasz, akkor cégautó adót is kell fizetned. Ennek mértéke a megvásárolt autó fajtájától függ.
      A 17/E §-t nézd meg: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99100082.TV

      Ha csak átalányban számolsz el költséget, nem kell cégautó adót fizetned.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  14. Jánossi Tamás

    Kedves Ági!

    Köszönöm szépen a válaszodat.

    Online vállalkozást tervezek a jövőben,az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben küldhetem-e e-malben a számlát vagy pedig postázni kell? Már többször vásároltam letölthető e-book-ot vagy online tanfolyamot, és volt amikor e-mailben kaptam meg a számlát, volt amikor postán. Melyik megoldás a szabályos?

    Köszönöm szépen,

    üdvözlettel:

    Tamás

    • PapAgi

      Kedves Tamás!

      Általában a legtöbb cég teljesen szabálytalanul küld pdf számlát e-mailen keresztül azért, hogy megspórolja a postaköltséget.
      Létezik elektronikus számla, de azt elektronikus aláírással és időbélyegzővel kell ellátni. Különböző cégek nyújtanak szabályos elektronikus számlázási megoldásokat. Érdemes őket feltérképezned és kalkulálnod, hogy megéri-e belevágnod ebbe a számlázási megoldásba. A sima pdf nem szabályos.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  15. Törökné Káldi Tünde

    Tisztelt Hölgyem!

    Személyi jövedelem adó bevallással kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. 2011-ben eladtam az édesapám halála után 2002-ben örököltem termőföldet. A feltételek az alábbiak:

    a) Az értékesitésből származó jövedelem meghaladja a 200.000 Ft-ot.
    b) Az én (mint eladó, magánszemély) 2011-es éves jövedelmem meghaladja a 4.318.000 Ft-ot.

    Az adás-vételi szerződésben a Vevő nyilatkozta az alábbiakat:
    c) Vevő regisztrációs igazolással rendelkező mezőgazdasági tevékenységet folytató magánszemély.
    d) Vevő tulajdonában lévő termőföld nem haladja meg a 6000 AK-t illetve a 300 hektárt.
    e) Vevő az ingatlant 5 évig nem idegeniti el.
    f) Vevőnek és közeli hozzátartozójának a tulajdonában lévő termőföld mennyisége a tárgybani ingatlanrésszel együtt sem haladja meg a település összes termőföld területének egynegyedét illetve az ezer hektárt.

    Mindezek alapján vonatkozik-e rám a termőföld értékesités adómentessége?

    Másik kérdésem az alábbi:
    2011-ben megszüntettem az életbiztositásomat, igy visszakaptam a 6 év alatt befizetett összeget (kötvény teljes visszavásárlása). Adóköteles-e az általam befizetett összeg és a visszakapott összeg közti különbözet?
    köszönettel,
    TKT

    • PapAgi

      Kedves Tünde!

      A termőföld adómentességére vonatkozó szabályokat az szja tv I. számú melléklet 9.5.1 pontjában találod.

      A megadott infók alapján esetleg a b.) pont szerint járhatna neked adómentesség:

      “b) a termőföldet regisztrációs számmal rendelkező olyan magánszemélynek adja el, aki azt egyéni vállalkozóként, mezőgazdasági őstermelőként legalább 5 évig hasznosítja, vagy a termőföldet regisztrált mezőgazdasági társas vállalkozás olyan alkalmazottjának adja el, aki azt az őt alkalmazó mezőgazdasági társas vállalkozásnak legalább 10 évre bérbe adja azzal, hogy ha az átruházás részaránytulajdon megszüntetését is eredményezi, az a) pont rendelkezéseit nem kell alkalmazni;”

      Ha a fentiek teljesülnek, akkor veheted igénybe az adómentességet, ha rendelkezel egy olyan közjegyző által készített, vagy ügyvéd áltat ellenjegyzett okirattal, amelyben a vevőd nyilatkozik, hogy ő egyéni vállalkozóként, vagy őstermelőként legalább 5 évig hasznosítani fogja a megvásárolt területet.

      Ha később a vevőd mégsem teljesíti a nyilatkozatban foglaltakat, neki kell az elmaradt adót helyetted megfizetnie. A nyilatkozatba azt mindenképpen belefoglalnám, hogy a vevő tudomásul veszi, hogy mi a nyilatkozattól való eltérés jogkövetkezménye rá nézve.

      Szóval vevőként nem tűnik, “jó üzletnek” ilyen nyilatkozatot adni, max. akkor, ha így lényegesen olcsóbban jut a termőföldhöz, mint nyilatkozat adása nélkül.

      Életbiztosítás:
      Ha az utolsó 3 évben vettél igénybe adókedvezményt az életbiztosításba befizetett összeg után, akkor ezt a 3 évi adókedvezményt vissza kell fizetned 20% büntetéssel együtt.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  16. Noska Julianna

    Kedves Ágnes!

    A véleményedet kérem szépen: ha úgy állítottam ki a számlát hogy x+y termékből álló csomag,akkor ezekkel a bevételekkel szemben elszámolhatom költségként amit ajándékba adtam az ügyfeleimnek?( az ajándék szó nem szerepel benne)

    Köszönöm szépen a segítségedet,

    üdv:

    Noska Julianna

  17. Kovács Rudolf

    Kedves Ágnes!

    Németországban dolgozom,kiküldetési formában.A jövedelem adómat a cégem kint fizeti(a minimálbér után is).Az lenne a kérdésem ,hogy ha a munkaviszonyomat június 23.-án megszüntetem kötelező-e itthon adóznom?

    Tisztelettel:
    Kovács Rudolf

    • PapAgi

      Kedves Rudolf!

      A külföldi adózási kérdések sokrétűek, bonyolultak. A személyi jövedelem adó törvény mellett a két ország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt is figyelembe kell venni. Ennyi információ a munkaviszonyodról kevés a válaszadáshoz. Esetedben a választ csak díjazás ellenében tudom elvállalni. Ennek összege 5.000 Ft+áfa.
      Kérlek keress meg az agnes.pap@adoreceptek.hu e-mailcímen, ha szeretnéd igénybe venni a szolgáltatásomat.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  18. Noska Julianna

    Kedves Ágnes!

    Most készítem az adóbevallásomat, van külföldről származó jövedelmem is, ami az összevont adóalap része.

    Ugye, így is igénybe vehetem a családi adókedvezményt az adóalap csökkentésére?

    Köszönöm szépen,

    üdv:

    Julianna

    • PapAgi

      Kedves Julianna!

      Szerintem mint szakmabeli, ennek egyedül is utána tudsz járni, nincs szükséged az én megerősítésemre. Ha megvan a megoldást, megköszönöm, ha megosztod az olvasókkal itt a blogon.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  19. Tóth Klára

    Tisztelt Adótanácsadó! 2011ben megszünt az életbiztositásom, amire adókedvezményt vettem igénybe. Hogy kell kiszámolnom,hogy mennyit kell visszafizetnem? Annyi információm van, hogy idén változott,de mindenhol csak a régi számitási módot találom.
    Mielöbbi válaszukat elöre is köszönöm.
    Tisztelettel: Tóth Klára

    • PapAgi

      Kedves Klára!

      Az idő előtt felmondott életbiztosítás esetében az utolsó 3 évre (2008, 2009, 2010) igénybe vett adókedvezmény összegét kell visszafizetni 20%-os büntető kamattal növelve. Csak a törvény szövege változott, ahogy ezt a számítást megfogalmazza. A végeredmény ugyanaz lesz.

      Üdvözlettel,

      Pap Ágnes

  20. Király Csaba

    Kedves Ágnes!

    Lenne egy olyan kérdésem, hogy akkor mi van ha a munkahelyen az éves bérlapon elszámolták az adóelőleget?
    Az apeh intézi a bevallást és ők is ugyanazt az éves bérlapot kapták meg mint én, amit az apeh visszaküldött papirokat azon egy 100 ezer ft-os tartozás van adóelőleg címen, a fizetés pedig nem emelkedett, múltévben illetve azelőtt sem volt ilyen gondunk. A havi bérlapokon is ~10 ezer ft körül van a havi adó amit erre vonnak le.
    ilyenkor mit lehet tenni? természetesen nem írjuk alá és nem küldjük vissza az elszámolást mert hibás. Holnap egyeztetve lesz a melóhelyen egy illetékessel hogy miért is lett elszámolva jó 100 ezer ft-al.
    Ilyenkor mi a teendő? Gondolom kell kérni egy új adóelszámolást, remélem az nem minket terhel.
    Köszönöm előre is.

    • PapAgi

      Kedves Csaba!

      Ha a cég év közben kevesebb adót vont le tőled, mint kellett volna, akkor sajnos be kell fizetned a különbözetet. Lehet részletfizetést kérni.
      Ha év közben jól vonták le az adóelőleget, csak valamiért az éves összesítő rossz, akkor kellene kérned egy új, helyes összesítőt. Az új összesítő alapján pedig elkészíteni az adóbevallásodat.

      Üdv,

      Pap Ágnes

  21. Pap János

    Tisztelt Pap Ágnes!

    Nem főállásban szeretnék zenélni vendéglátó zenekarban és az ezzel kapcsolatos adózásról érdeklődöm. A közelmúltban történt adóellenőrzés példája szemlélteti a kérdést: “Az együttes 3 tagjával – egy énekessel, egy gitárossal és egy kongással – meg is egyeztek abban, hogy hol, mikor kerüljön sor a produkcióra. Este hatkor a zenészek felsorakoztak az utcán, és kezdetét vette az alkalmi műsor, melyet az erkélyen várakozó adóellenőr hölgy és a hangos zenére, énekre összesereglett szomszédok végighallgattak.
    A megrendelő ellenőr megköszönte a szerenádot, kifizette a zenészeknek az előre meghatározott szolgáltatási díjat, melyről azonban nem kapott bizonylatot. A társasházból kiérkező ellenőrtársával igazolták magukat és megkezdték az ellenőrzést.Ebben az esetben is megállapításra került, hogy a zenészek adószám kiváltása nélkül végeztek adóköteles tevékenységet, ezért nem is volt lehetőségük nyugtát kiállítani.”
    Milyen szabályok vonatkoznak a zenészekre? Érdemes-e tagonként váltani adószámot?

    Válaszát előre is köszönöm.
    Üdvözlettel: Pap János

    • PapAgi

      Kedves János!

      Ez a terület teljesen ismeretlen nekem, külön utána kellene járnom, talán az ekho jó lehet nektek. Ezt csak tiszteletdíjért tudom vállalni.
      Adózni biztosan kell a zenekar tagjainak, hiszen jövedelmük keletkezett.

      Ilyen kérdések merülnek fel bennem hirtelen, hogy
      a tagoknak van-e főállása (heti 36 órát meghaladó jogviszonya)?
      van-e olyan tag, aki közvetlenül szerződik az ügyféllel és alkalmazza/megbízza a többit? Ő vállalja-e a szükséges adminisztrációt (számla/nyugta kiállítása, a többik díjazásának megfizetése?
      esetleg a mondjuk 90 eFt-os gázsiról fejenként adnának egy 30e Ft-os nyugtát?

      milyen gyakran van fellépés?

      kb. mekkora összeget keres meg egy fő egy hónap alatt?

      a zenekar tagjai állandóak, vagy ez változik?
      csak magadnak keresel megoldást, vagy az egész csapatnak?

      mekkora büntetést kaptatok végül?
      van-e tapasztalatod, hogy általában a szakmában mások hogy csinálják?

      Ha szeretnéd igénybe venni a szolgáltatásimat, akkor kérlek, a keress meg az agnes.pap@adoreceptek.hu e-mail címen.

      Üdv,

      Pap Ágnes
      adótanácsadó

  22. Piroska Krisztina

    Kedves Ágnes!

    2011. évben megszüntettem az önkéntes nyugdíjpénztári tagságomat, a hozamot megkaptam tisztán, a tőkéből levonták az adóelőleget. Egyik kérdésem, hogy az adóbevallás 12. sorának a., b., c., d. oszlopaiban mely összegeket kell feltüntetnem? Amennyiben igénybe vettem az adójóváírást a fizetésem után, ez az összeg befolyásolja-e azt?
    A másik kérdés, hogy a tőke után fizetendő eho-nak mi a befizetési határideje?
    Köszönettel: Piroska Krisztina

    • PapAgi

      Kedves Krisztina!

      A nyugdíjpénztártól kellett kapnod egy igazolást, hogy kifizetésből mekkora összeg az adóköteles. Ezt én innen nem tudom megmondani neked.

      Az adóköteles összeget kell beírnod a “b” oszlopba, ha volt valamilyen költséged a jövedelem megszerzésével, az megy a “c” oszopba, ha nem volt akkor ide egy 0-t kell írni. Az a.)=b.)-c.); a d.) pedig a.)*1,27.

      A pénztár által levont adóelőleg összegét az 55. sorba raknám be.

      Az eho-t elvileg a kifizetést követő negyedév 12-ik napjáig kellett volna megfizetni, és most év végén bevallani. Ha még nem fizetted be, akkor most az szja-val együtt fizesd meg.

      Igen, a felvett összeg hatással lehet az adójóváírásodra.

      Üdv,

      Pap Ágnes
      adószakértő

  23. Péter László

    Jónapot kivánok!
    Tavaly szeptemberben eladtuk a 13 éve édesanyám halála után örökölt telket,akkor még kiskorúak voltunk igy csak tavaly tudtuk eladni, és a könyvelőm aki az adóbevallásomat csinálta azt mondta hogy ezt nem kell beleírni a bevallásomba mert már több mint 10 éve történt a haláleset! Kérdésem az lenne hogy ez igaz e vagy ezt is bele kellet volna irni? És ha igen akkor most mitévő legyek?

    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdv. Péter László.

    • PapAgi

      Kedves László!

      A telek értékesítéséből származó jövedelmet csak 15 év után nem terheli egyáltalán szja. Biztos hogy telek volt, és nem lakóingatlan?
      Itt találsz egy ingatlan szja kalkulátort, ami a konkrét adatok ismeretében ki tudsz tölteni.
      http://adozona.hu/Kalkulatorok/Ingatlanado_kalkulator_C325U1
      A megvásárlás éve nálad az az év, amikor örökölted az ingatlant. A vételár, az a telekérték, amit az illeték hivatal megállapított, mikor örököltél. Ha többen örököltétek, akkor a rád eső arányos rész.
      A többi rubrika értelem szerűen.
      Ha már beadtad a rossz adóbevallást, akkor május 20-a után be kell adni egy önellenőrzést, és korrigálni a bevallást és megfizetni az adókülönbözetet. Ha még májusban beadod az önellenőrzést, akkor minimális lesz az önellenőrzési pótlék.

      Üdv,
      Pap Ágnes
      adótanácsadó

  24. Pattai Ilona

    Tisztelt Tanácsadó!

    Ügyfelem vásárolna lakást, fiatal, jövedelme csak külföldi fekete munkából származik.A kinti munkáltatója osztrák, nem jelentette be és nem is szándékozik.

    Itthon fizeti az egészségbiztosítási járulékot. Hogy tehető láthatóvá magányszemélyként a külföldi kereset.

    Elég bevallani a következő évben, vagy van teendő ezzel kapcsolatban. Nem vállalkozó.Mennyi a fizetendő összeg jövedelem 35-40%ék?

    Válaszát köszönettel várom.

  25. Molnár Katalin

    Kedves Ágnes!
    Növérem múlt év decemberében meghalt. A deviza folyószámláján lévő eurót, ami elég jelentős összeg én örököltem. Kell-e utána személyi jövedelemadót fizetni és be kell .e vallani?

  26. Hajnalka

    Kedves Ágnes!

    Van egy olyan problémám, hogy önellenőrzést kell benyújtanom mert rosszul lett kiszámolva az adó (több lett a visszaigényelhető mint amennyi valójában). Ezzel kapcsolatban több kérdésem is lenne. Az önellenőrzést megcsinálom úgy, hogy a nyomtatványkitöltőben X-et teszek az önellenőrzéshez majd kitöltöm a bevallást a helyes adatokkal? Ha a vissza igényléshez már nem kell X-et tenni mert már egyszer benyújtottam, akkor azt mindenképp kifizetik és nekem a különbözetet kell visszafizetni a NAV-nak? Valamint, ha nekem kell visszafizetni akkor azt hogyan tehetem meg? Utalással vagy kérnem kell csekket? Remélem, hogy érthetően le tudtam írni, hogy mi a baj. Előre is nagyon köszönöm a segítségét!

    Üdvözlettel:

    Hajnalka

  27. Viki

    Üdv! A kérdésem a következő:
    18 éves vagyok. Elkezdtem ebben az évben az iskolát, de most mégis kiszeretnék iratkozni erre a tanévre és a következő tanévben szeretném folytatni egy másik képzésen.. ( most már sajnos nem tudok átmenni a másik képzésre, amire szeretnék, ezért akarok erre a tanévre kiiratkozni ) A kérdésem az lenne, hogy erre a tanévre, ha kiiratkozom, kapom továbbra is a családi pótlékot és a gyermekvédelmi támogatást? Vagy megszüntetik és a következő tanévtől kapom újra?
    Köszönöm

    • PapAgi

      Kedves Viki!

      Csak a véleményemet tudom leírni, ez a kérdés TB szakértőre tartozna:

      Ha megszűnik a hallgatói jogviszonyod, akkor szerintem már nem járnak a támogatások.

      Ha a következő tanévben újra jogosulttá válsz rájuk, akkor valószínűleg nem automatikusan fogod kapni, hanem külön meg kell valahogy igényelni őket.

      Szerintem én azt csinálnám, hogy kideríteném, hogy mik a minimális követelmények a suliban ahhoz, hogy ne rúgjanak ki. Általában ez nem jelent túl sok kötelezettséget. Hébe-hóba meg kell ott mutatnod magad és ennyi, de ennek járj utána. Így nem veszíted el a támogatást.

      Pap Ágnes
      adótanácsadó

  28. Béla

    Kedves Ágnes!

    Megkértek, hogy készítsek el egy szja bevallást(még soha nem csináltam)és egy kis problémába ütköztem.
    Két kifiz. igazolás van, az egyik munkaügyi központtól, a másik pedig céges… a cégesnek az 1. sor a) oszlopa üres csak a d) oszlopban van egy összeg, viszont az ányk nem engedi oda írni. Ilyenkor mi a teendő honnan tudom meg, hogy mennyi az a)? Mikor meg van összeadhatom a 2 a)-t és akkor kidob egy jó d)-t? 🙂

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdv

Hozzászólás a(z) macsek bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük